9. Gyönyör a köbön (+18!)

A szerelem és a boldogság rengeteg apró pici részből áll össze egy nagy egésszé, de ne felejtsük el, hogy az egyik legfontosabb mozgatórugója mégiscsak a szex... pontosítok: a jó szex! Szerencsések azok, akik már az első alkalommal épp a kulcslyukba illő kulcsot kapják elő a sötétben. Ez azért a legtöbb embernél némi tapogatózást és néhány próbálkozást kíván, míg a megfelelő kulcsra rálelnek. Szerintem ezzel sincs semmi baj, mert a szex tipikusan az a sportág, amit fejleszteni lehet, és gyakorlással akár olimpiai csúcsokat (is!) lehet vele döntögetni. Még az sem baj, ha rávezetőset, "tantónéniset" vagy "tantóbácsisat" kell játszani, vagy ha legvégső esetben beszélni kell arról, hogy mi nem jó, vagy mit szeretnénk másként. (Szokták mondani, hogy aki keveset Activityzik, és nem tudja jól elmutogatni, az legalább körülírásban nyerjen!) Problémát csak ott látok, ha valami nagyon nem klappol, és a konstruktív megoldási kísérlet-sorozat helyett egyszerűen a szőnyeg alá söpörjük a problémákat.
35 szerelmes regény szerzőjeként engem, mint a szerelmi irodalom felkent papnőjét (ki mellesleg 2 éven át bejártam az egyetemre pszichológiát hallgatni), elég sok ember használ gyóntatójaként és szerelmi tanácsadójaként, olykor bizony a legintimebb titkaiba is beavatva.

Az, hogy 59 éves ismerősöm egy magasabb véralkoholszint mellett egyszer elárulta, hogy neki még soha életében nem volt orgazmusa, de nem baj, mert az anyukája úgyis azt mondta (kb. 40 éve) a nászéjszakája előtt, hogy tisztességes asszony nem is élvezi a szexet, ami csak arra van kitalálva, hogy a férfiember lelje örömét a feleségében. A feleség öröme pedig mi is lehetne más, mint hogy sikerül boldoggá tennie a férjét. Erről a témáról külön esszét írhatnék, de nem teszem. Inkább lezárom azzal, hogy ez "akkoriban" volt. Még az 50-es évek végén, jóval a szexuális forradalom előtt, amikor még volt olyan lány, aki úgy ment férjhez szüzen, hogy azt sem tudta, hogyan és mitől lesz állapotos egy asszony. S aki ennél mégis többet tudott (mert mondjuk volt egy pár évvel idősebb nővére vagy asszony barátnője), a korra jellemző szemérem miatt még ő is csak arra készülhetett fel legfeljebb, hogy bizony nagyon fog fájni, amikor a férje bikaként felökleli.
Jééézusom... milyen hülyén hangzik mindez ma, amikor 2009-et írunk! :-)
Az viszont egyáltalán nem vicces, amikor egy 34 éves bombázó közel 10 évi házasság (és két gyerek) után azt sem tudja, mi az az orgazmus. Próbáltam megtudni, mi a baj, de igazából annyi sebből vérzik az egész, hogy szegény lány szerint teljesen reménytelen. Szerinte ugyanis rendellenes az, hogy 1,5-2 percnyi heves nyálcserénél és olykor fájdalmas mellbimbó-harapdálásnál hosszabb, lassabb, gyengédebb és tartalmasabb előjátékra vágyna. Mert hogy a férje szerint ez pontosan így működik. A következő 1,5-2 perc már maga az aktus, s mire a meccs két fordulója közti szünet véget ér, apa már boldogan és elégedetten nyúl a söre után. (Hogyne lenne elégedett: két góllal vezet a csapata, 2 perc alatt lenyomott egy cowboy-rodeós menetet, kezében a bepárásodott, hideg sör, talán összejön még egy gól a második félidőben is, és ha az asszony nem alszik el, s ő sem lesz túl álmos, esetleg döngetnek még egyet. Mert az élet szép! Aha! Neki!)
Az ellenpólust Böbe képviselhetné, mint másik véglet. Egy egészen más álláspontot képviselő, 30-as évei elején lévő szingli, aki kategórikusan kijelentette, hogy ő bizony soha nem megy férjhez, éppen a fenti okok miatt. Nála ugyanis minden egyes szerelmi együttlétnek sikongatósnak, "tapétaszaggatósnak" kell lennie. Két fokozat van: a 10 pontos, és ha valamelyikük vagy mindketten rossz passzban vannak, akkor esetleg a 9 pontos!
Nem álltam neki bizonygatni, hogy azért a 10-es skálán van még másik 8 érték is. S legyűrtem abbéli kiváncsiságomat, hogy hogyan érik el, hogy mindegyik 9-es és 10-es legyen.
Mert noha szerelmünk hajnalán, amikor mi ketten "ringbe szálltunk" egymással, nálunk egyetlen hosszú éjszakán 8 menet volt az abszolút rekord (amit - mondanom sem kell - soha nem gondolta volna magamról). Az azóta eltelt idő közben megtanultuk a mennyiséget minőséggé konvertálni, a tökéletességig fejlesztve azt, de azért nem minden célbadobásunk telitalálat. Nem akartam azzal froclizni, hogy "tapétaszaggatós" helyett nálunk az is előfordult, amikor a tapéta szinte magától vált le. De bizony arra is volt precedens, amikor felvállaltam, hogy ma én voltam valahogy rosszul hangolva vagy "kikapcsolva", s bármennyire is kívántam és szerettem volna, egyszerűen nem működtek a dolgok nálam úgy, ahogy szoktak. És persze voltak munkahelyváltások és vizsgaidőszakok, amikor életem pár(á)ja mondott csütörtököt... pedig már szombat volt! :-)
Büszke vagyok arra, hogy soha nem kényszerültem olyasmire, hogy meg kelljen játszani azt, hogy hű, de milyen jó! Ha nem volt jó, én kértem elnézést: "nem tudom mi van velem, de ez most nem jött össze, bocsi". És persze amióta boldog szülők lettünk, a rövid ideig tartó abszolút rekord "napi 8" helyett jó ha "havi 8" összejön. Viszont minőségi kivitelben, szinte hibapont nélkül, max 7:1 arányban. Ami 11 évi házasság után szerintem egész jó eredmény. De nem véletlenül alakult így, tettünk érte. Sokat! Akartam, hogy jó legyen a kapcsolatunk ágyikóban is, hogy őszinték lehessünk, még akkor is, ha erről esetleg ciki beszélni. Persze ám ehhez kell még valami, de nagyon: az, hogy a partnered is akarja, hogy jó legyen neked. Hogy odafigyeljen rád s legyen szexuálisan (is?) intelligens. Úgy értem, legyél annyira fontos neki, hogy igenis erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy számodra az együttlét igazi örömet és gyönyört nyújtson.

Szerintem egy párkapcsolat (s majd maga a házasság) akkor és attól tökéletes, ha teljesen önmagadat mered adni, s szép lassan sorra levetkőzöd a gátlásaidat. Ha tudod, hogy az a másik akkor is szeret, ha nem vagy tökéletes. Mindig elborzadva hallgatom azokat az embereket (érdekes mód, sokuk például híres színésznő vagy más celeb), akik nem mutatkoznak a férjük előtt smink nélkül, nehogy az kiábránduljon belőlük. Akik hajnali 5-kor kiosonnak még a nyári szabadságuk alatt is, mert már világosodik, tehát gyorsan fogat mosnak, megfésülködnek, frizura belőve, jöhet a smink. S amikor végre már egy esti fogadáson vagy operabálon való megjelenésre is alkalmas külsővel rendelkeznek (na jó, kevésbé harsány színekkel, ún. "natúr-sminkben"), akkor gyorsan visszabújnak az ágyba, majd ha már felkelt a párjuk, pár perccel később nagyokat nyújtózkodva "ál-felébrednek". Én nem mondom, hogy szénaboglya fejjel, büdös szájjal, párnagyűrötten, ráncosan, csipás szemmel egetverően vonzó egy nő (pláne 40 fölöttt), de a szeretet valahol itt kezdődik... ahogy Charlie is énekelte: "Az aki szép, az reggel is szép, még ha össze is gyűrte az ágy..."

Mert a szépség ugye belülről fakad. A szerelem is. Az orgazmust pedig meg lehet játszani, egy bizonyos mértékig, de semmiképpen sem 100 %-osan. Mert amikor "tapétaszaggató", vagy pláne "magától válik le a tapéta", annyira jó... hát az bizony NEM szimulálható. Csak megélhető! Olykor könnyes szemmel. Majd lebegve. Összesimulva. S boldogan suttogva: "annyira boldog vagyok veled... nagyon szeretlek!" S ezt a "szeretlek"-et egészen másként ejti ki az ember, mint egyéb körülmények közt. Ezt pedig tényleg nem lehet megjátszani, csak átélni.
Úgy gondolom, hogy ha két ember igazán szereti egymást, akkor érdemes erőfeszítéseket tenni azért, hogy ez bekövetkezzék, mert a sok kicsi puzzle-darabka legjobb kötőanyaga az együtt átélt gyönyörök éjszakái. Ami egy kézszorításból, egy mosolyból, cinkos összenézésből vagy huncut kacsintásból visszaköszön.
Mert érintések, simogatások és ölelések nélkül nincs boldogság, csak két elégedett, egymást boldognak kikiáltott frusztrált, kielégületlen ember, aki sosem merné bevallani magának, mennyire szánalmas, hogy olykor-olykor, amikor már nem bírja elviselni a gyötrő feszültséget, esetleg önkezével vet véget kielégületlenségének. S mindezt miért? Mert kényelmesebb a szőnyeg alá söpörni a kellemetlenségeket, mint beszélni róla, s lassan, türelemmel és szeretettel megoldani az esetleges problémákat.
Komolyan kérdem: vajon mennyire nevezhető boldognak egy ilyen kapcsolat?! Hová vezet két ember útja, ha egyszer csak elválnak az ágytól, és külön keresik a gyönyört?!
Erről írok legközelebb! :-)

8. A barátságról

Az első kérdés, ami szinte mindenkiben újra és újra visszatérően felmerül: létezhet-e egyáltalán barátság férfi és nő között?!

Természetesen létezik, csak éppen nem úgy, ahogy azt legtöbben képzelik. Mindnyájan hallottunk már olyan heves tiltakozást szerelmes ismerősünk szájából, hogy "Jaj, ugyan... mi csak barátok vagyunk!" Kevés kivételtől eltekintve megkérdezhetném tőlük, hogy "Ugyan már, kit akarsz becsapni, Virágbogár... engem, vagy magadat?" Olyan ugyanis, hogy "csak barátok", nem létezik! Minden barátság valahol öncélú, és minden barátságban legalább az egyik fél titokban szerelmes a másikba, jóllehet, ezt a tényt sokan egy fél életen át elhallgatják és sikeresen rejtegetik. Nézd meg azokat, akik fennen hirdetik, hogy "mi csak barátok vagyunk", hogy milyen mérhetetlenül féltékennyé tud válni egyik pillanatról a másikra, amint kiderül, hogy a "csak barátjának" valami kis szerelem van láthatáron. Látszólag rábeszéli, de valójában olykor nem is tudatosan, de mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a dolog ne jöjjön össze. Márpedig a barátság sohasem önző... csakis szerelem tud ekkora féltékenységet szülni! ;-)

Kire mondjuk azt, hogy "csak barátok" vagyunk. Akit valamilyen oknál fogva nem vállalunk fel a világ előtt. S minél hangosabban harsogja valaki a világ fülébe ezt a "csak barátságot", annál nagyobb erőfeszítésbe kerül számára eltitkolni valódi érzéseit (pro vagy kontra!). Sok esetben nem is szeretné eldönteni, hogy mit akar a másiktól. Rengeteg olyan fialabb vagy idősebb lány van, aki nem akar semmit egy adott fiútól, de mivel neki momentán nincs partnere, így egyszerűen kihasználja a másik érzelmeit, és a gyakran emlegetett barátság glóriája alatt egyfajta partner-pótlékként, helyettesként tekintve az illetőt, önmaga előtt akarja bizonygatni, hogy valakinek még ő is kell, van, aki szívesen tölt vele időt, megy vele moziba, színházba, buliba stb.

Milyen "barátságok" vannak még? Házaspárok összejárnak, egyik pár hölgytagja beleszeret a barátnő férjébe, vagy fordítva. Szorgalmazzák a közös barátságot, nyaralást, ahol lehet együtt játszani, bekenni naptejjel a másikat, táncolni stb. Néha sistereg a levegő egyetlen pillantásuktól. Nem mondhatnám, hogy a hosszú és boldog házasság titka az övék, inkább a tűzzel játszó, egyre többet álmodozó és sóvárgó, bizonytalanságtól és rémálmoktól (vagy épp tiltott vágyálmoktól) gyötrődő jövő körvonalazódik.

Van egy másik fajta barátság, ez a mai kor egyik trendi irányzata, rendkívül izgalmas játék: az internetes barátság. Amikor megismerkedsz a neten valakivel, aki szintén magányos, egyedül van, társaságra, szerelemre vágyik. Itt néha egész szenvedélyes virtuális szeretkezéseket bonyolítanak le az internetes barátok vagy szerelmesek. Előnyét abban látom, hogy előítéletektől mentesen pusztán az alapján ítéled meg a másikat, ami belőle jön... olykor betekintés nyerhető énje legérzékenyebb, legtisztább mélységeibe is (ámbár - tegyük hozzá menten - legalább ennyire sok a szélhámos is). Egy buktató lehet: ha a virtuális barátságból tényleg egyre erősebb virtuális szerelem lesz, mind erősebb késztetéssel a személyes találkozásra... amely sok esetben felér egy hatalmas nagy vödör jégkockával a nyakadba! Mert az általad idealizált (eddig csak fényképen látott) lelki társadról kiderül, hogy valójában épp az a típus, akit a valós életben balra nagy ívben kerülsz ki, sokszor padlógázzal! Nagyon ciki, mit lehet ilyenkor csinálni?
Ha álmaid asszonyáról kiderül, hogy alsó hangon 130 kg, vagy akkora orra van, hogy a fagylaltos egy ezresért nem adná tele a tölcsérét... vagy 3 szál "ritka szép" pókháló hajából két hatalmas elefánt fül kandikál ki, netán otthon felejtette a melleit, vagy olyan szőrös a lába, mint egy jetinek, mit csinálsz?
Ha álmaid délceg hercege magas talpú cipőben jelenik meg, hogy kihúzva magát legalább a 160 centis testmagasságot elérje, és van "valami" a mosolyában (az például, ha több szeme van, mint foga), ha olyan kancsal, hogy ha sír, a hátán folyik a könnye, ha izzad a tenyere, idiótán vigyorog rád, és úgy bűzlik a lehelete, hogy a görény zokogva könyörög a receptért... mondd, mit csinálsz?

Na, itt kezdődik a barátság: a másik elfogadásánál. Ha még csak meg sem közelíti azt az általam felállított minimum-elvárást, s én mégis szóba állok vele, mégis folytatom a barátságot a valós életben is. Ha megengedem, hogy mindazt a rengeteg, csodálatos érzés és emberi tulajdonság, amit benne az interneten felfedezni véltem, megcsillanthassa előttem, akkor igazi mély barátság is kialakulhat.

A végére hagytam a számomra legfontosabbat: azt mondtam az elején, hogy természetesen van férfi és nő között barátság, csak éppen nem úgy, ahogyan azt a legtöbben képzelik. Mert - s itt nem csak a saját tapasztalatomra és véleményemre építettem az állításomat - úgy gondolom, hogy igazi nagy barátság csak a szerelmesek között lehet... belevéve ebbe a körbe a sok-sok éve boldog házasságban élőket is. Ha egy tartós párkapcsolat vagy egy házasság jól működik, akkor egyszerűen óhatatlanul bekövetkezik az a változás, hogy a barátnőid helyett egyre inkább a legjobb barátod a társad lesz. Vele osztod meg életed minden nagy horderejű vagy éppen apró-cseprő bosszankodását, sérelmét, örömét, sikereidet, a téged ért elismerést, és minden együtt átélhető élményt. Komoly problémát látok abban a házasságban, ahol a feleség az édesanyjával vagy a barátnőjével megy nyaralni, a férj pedig a barátaival, bátyjával, szüleivel. Minden emlék, minden élmény, amit együtt éltek meg, benneteket millió, láthatatlan apró szállal varr össze, széttéphetetlenül. Ha viszont valaki nem akarja elrontani a nyaralását azzal, hogy a házastársát viszi magával... ítélkezés nélkül... biztos, hogy baj van abban a kapcsolatban. Nem a havi egy sörözésről vagy csajos "ötyé"-ről van szó, hanem két hetet egymás nélkül. (Felmerül a kérdés: miért? Már nem bírsz elviselni?)

Azt írtam korábban, hogy ahol adott a fizikai vonzalom, a tisztelet és a barátság... ott bizony szerelem van a láthatáron, s ha hajlandóak adni is, nem csak kapni-kapni-kapni... akkor az odaadásból és önzetlenségből bizony egy csodálatos, boldog párkapcsolat alakulhat ki.

De hogy mi teheti még szebbé két ember gyengéd szerelmi kapcsolatát, arról legközelebb írok! ;-)

7. Szerelem és/vagy tisztelet

és/vagy

Egyike azoknak a témáknak, amelyekkel képes vagyok pár másodperc alatt heves érzelmeket kiváltani baráti társaságokban. Elég, ha meginterjúvolom a jelenlévőket, hogy szerintük a szerelem vagy a tisztelet fontosabb alappillére a stabil és boldog párkapcsolatnak, házasságnak.Persze borítékolhatod a választ, hogy a friss házasok zöme a szerelemre fog voksolni, míg a régi házasok a tiszteletre. (Csak a pontosság kedvéért: még egyetlen egy esetben sem fordult elő fordított arány.)

Minden kapcsolat legromantikusabb szakasza az az izzó szenvedély, amikor nem tudsz a másik szerelmével betelni. Amikor legszívesebben ki sem másznál az ágyból, és a szeretkezéseitek közt nagy beszélgetések és nagy hallgatások (na és persze nagy szundikálások) után máris simogatnád, cirógatnád, először csak gyengéden, majd ahogy felébred újra a vágy, indul az egész előlről. Csodálatos időszaka ez minden ember életének, ez az, amikor nap mint nap szembesítjük magunkat azzal, hogy milyen boldogok vagyunk, s milyen szerencsések, hogy megtaláltuk a vágyott és keresett párunkat.
De mi a helyzet, ha a partnerünket nem tiszteljük? Hamar felállítható a diagnózis: a férfi a nőt (főként, ha kirívóan szép és csinos) csak dísztárgyként kezeli, mutogatja, büszke rá, besorolja valahová az arany Rolex és a BMW 5-ös közé. Ha kevésbé szuper a külseje, inkább csak helyes, kedves, szeretnivaló, akkor tisztelet nélkül hamarosan a "szexuális kielégítő parancsnokság" egyetlen közkatonájának érezheti magát a leányzó. Ha pedig a férfi hajlik a házasságra, akkor nyilvánvaló, hogy a guminő szerep mellett ingyen cseléd, mosónő, szakácsnő, takarítónő státuszt is őrá osztaná, és a nem tisztelt feleség házicseléd szerepköre mellett még a reprodukciós vágy kielégítése a cél: trónörököst kell szülnie az ő csodálatos férjének.

Hogy néz ki mindez fordítva, ha a nő nem tiszteli a férfit?!
Vagy csak a pénzforrást látja benne, sok menő butikruhát és trendi cipőt, táskát, a drága kozmetikai rezsit megszponzoráló balekot. Vagy ha a vőlegénynek való nem elég gazdag és menő, akkor a fenti szituáció ismétlődik meg fordított szereposztásban: a sokat kereső, magas beosztású vagy sikeres nőci egy kényelmes hátteret keres. Nincs sem kedve, sem ideje az új pasikra, azoknál különben sem lehet folyton a túlórázásra hivatkozni, ráadásul nem hozzák el a tisztítóból a ruhát, nem figyelnek oda a bejárónőre stb. S ha a párját nem tisztelő nő úgy dönt, hogy gyereket akar, akkor a tenyészcsődörnek kutya kötelessége a világ legszebb, legtökéletesebb gyerekét nemzeni, és legjobb lesz, ha már eleve úgy készül, hogy ő fog elmenni gyesre, hiszen az asszony karrierje nem bír ki 1-2 hónapos távollétnél többet.

Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy bár a fenti példák meglehetősen szélsőségesek voltak (a hatásosabb szemléltetés kedvéért szándékosan), tisztelet nélkül igazi boldogságról és harmóniáról nem beszélhetünk. Az elnyomott fél tűr, tűr, a domináns uralkodik, olykor akarva-akaratlan lenézi a másikat.

Viszon igyekszem gyorsan hozzátenni, hogy nincs szörnyűbb a "csak" tiszteletre épülő párkapcsolatoknál, házasságoknál. Amikor egy együtt élő (házas)pár kapcsolatában annyi szenvedély sincs, mint egy tányér spenótban. A finomkodás, udvariaskodás, látszat-harmónia, semmi botrányos pajzánkodás, semmi kilengés, nincsenek harsány együtt röhögések, strandon egymás vízbehajigálása, pukizóverseny a bableves estéjén, gyerekes csínytevések és kamaszos szerelmi rajongások. Kapcsolatuk hűvös és távolságtartó, szinte már arisztokratikus, vagyis végtelenül unalmas, monoton. Mindketten finomkodva, udvariasan beszélnek egymással, miközben olyan hidegek és kimértek, mint fél kiló kovászosuborka.

Töröljük a "vagy"-ot és állapítsuk meg, hogy a szerelem és a tisztelet egyaránt nagyon fontos. A képlet nagyon egyszerű: találjunk vagy egy tucat olyan (külső-belső) tulajdonságot a másikban, ami miatt felnézek rá, amiért tisztelem, de ha rám néz huncutul, ha rám mosolyog, ha megérinti a testemet, képes legyen lángra lobbantani a testemet, és szenvedélyes vágyakozást érezzek iránta. Sok év után is!

Azért a szerelem és a tisztelet mellett van még egy fontos komponens a SZERETET nevű koktélhoz, ez pedig a barátság. Ennek jelentőségéről legközelebb írnék.

6. Nagyon fontos hétköznapi apróságok

Szerelem, szeretet, figyelmesség, minőségi idő együtt

Fölényeskedés nélküli, őszinte szánalmat éreztem az iránt a(z egyébként folyamatosan) hencegő nőismerősöm iránt, aki gátlástalanul, két kézzel szórja a férje millión felüli havi jövedelmének igen szép hányadát. Megad magának mindent, s mindenből a legjobbat, a cipő 50 ezernél kezdődik, a jobb ruhák 100 ezernél. S csaknem minden dicsekvés utolsó mondata az, hogy "Látjátok... hát ennyire szeret ő engem!" S itt a szánalmam oka és forrása. Hisz az a 3-400 ezer forint, amit az adott széphölgy magára költhet, a megvásárolt szerelmének az ára.
Együtt töltött minőségi idő szinte a zéró felé tendál. Vagy a családi ebédekre, vacsorákra, ballagásokra, esküvőkre, temetésekre járnak együtt, vagy protokolláris üzleti tárgyalásokra, ebédekre, fogadásokra, olyan "baráti" partikra, amik mögött mindig üzleti érdek húzódik meg.
Nem megleckéztetés, csupán a lényegre utaló indirekt célozgatás volt részemről, amikor megkérdeztem, hogy mennyit szoktak naponta vagy hetente kettesben beszélgetéssel tölteni, mennyit nevetgélnek együtt. Kiderült, hogy még a kérdést sem értette! Miért beszélgetnének kettesben, amikor mindketten mennyire elfoglaltak, és a férje folyton fáradt, épp csak néhanapján egy kis szexre futja az erejéből, egyébiránt csak aludni jár haza, illetve amikor otthon van, akkor vagy dolgozik a dolgozószobában, vagy alszik.
Kérdeztem, szokták-e egymásnak legalább néha ágyba vinni a kávét vagy a reggelit. Mire a drága hölgy felcsattant, hogy ő nem cseléd, és természetesen efféle szolgálatot a férjétől sem várna el (persze nem is várhatna, mert ez megint azok közé tartozik, ami fel sem merülhet).
Nem adtam fel, kerestem kettejük kapcsolatában a titkos jeleket. De minden lepattant: nincs közös fürdés, nincs hátmasszírozás, talpmasszázs, nyári napozás utáni napokban viszkető hát gyengéd vakargatása (mert hogy ez "olyan undorító"(???))

Csodálkozva fordult felém: - Miért, ti talán olyan sokat szoktatok ágyban beszélgetni?!
Elmeséltem neki, hogy mi a férjemmel mi mindent szoktunk ágyban (sőt, ágyon kívül is) együtt csinálni... mármint úgy értem, a szerelmeskedésen kívül! ;-)
Elmeséltem, milyen jó dolog, ha ő kitereget a mosógépből, amíg én elmosogatok vagy felrakom az ebédet. Cserében én lapátolom el a havat, ha otthon vagyok, ő pedig dolgozik. Amikor főzünk, ő megtisztítja a burgonyát és a zöldségeket, én összevágom a húst... együtt csináljuk, beszélgetünk közben, és csak úgy ég a kezünk alatt a munka. Viszont együtt takarítjuk ki a kocsit, én kapkodom össze a szemetet, hajigálom ki az autó-szőnyegeket, s porszívózom ki a kárpitot. Együtt szoktunk a piacon vásárolni, én veszem meg, ő cipeli.
Mellesleg pedig mindent megbeszélünk, ismerjük egymás munkahelyét, örömeit és gondjait, sikereit és kudarcait. Én fizetem be a postán a csekkjét és intézem el a parkolási büntetését. Soha nem nézegetjük, hogy férfi munka, női munka, nálunk csak MEGCSINÁLANDÓ munka létezik. S amikor hazajön, rámnéz, és megkérdi, hogy "Fáradt vagy?", tudom, hogy látja rajtam a választ. S amikor leáll a mosógép centrifugája, rámnéz, hogy kiteregessek? Nem derogál, pedig lehet, hogy női munka.
Minden fürdés után jár nekem a testápolós talpmasszázs, de nekem sem esik nehezemre hajnali 2-kor sem sót melegíteni zokniba a beteg fülére.

Legszebben 4,5 éves kisfiúnk fogalmazta meg, hogy a "szerelem = csókolózós szeretet". S kérdeztem tőle, hogyan fogalmazná meg, hogy mi a szerelem. Azt mondta: "széppé tenni a másik életét". Az egymás iránti figyelmességünk sem kerülte el a figyelmét, amikor megállapította, hogy anya mindig belekóstol az apának megcsinált kávéjába, hogy elég édes-e, elég meleg-e, s nem túl forró-e, apa pedig mindig kinyitja anya előtt a kocsink és a lakás ajtaját, előre engedi, főként, ha szakad az első, hogy az anya ne ázzon meg, mert a nők frizurája "komoly dolog". És anya mindig nekünk adja az utolsó falat sütijét és az utolsó csokiját, azt mondja, hogy nem kéri, pedig tudjuk, hogy kérné, de azt akarja, hogy mi együk meg a legfinomabb, utolsó falatot mindig! Esténként pedig a szárítós radiátorra dobja a törölközőnket, amikor fürdünk, mert tudja, hogy mennyire szeretünk meleg törölközőbe törölközni. Mert anya szerelmes belénk!

Pici, jelentéktelennek látszó apróságok... millió apró szál, mely eltéphetetlenül összeköt embereket, s mely igazi, mély szerelemről és szeretetről árulkodnak, s ezekből áll össze az észrevétlen, egyszerű, hétköznapi boldogság.

5. Csókok és bókok

Talán ennyiből is kitaláljátok, hogy ma a szeretet-nyelvek közül az első kettőről szeretnék beszélni: a testi érintésről és a cirógató szavakról.
Vannak emberek, akik nem bírják elviselni, ha más hozzájuk ér. Persze, nem az ágyban, nyilván, de se baráti társaságban, se mondjuk metrón, se egy moziban, nyaralás alatt, sehol... sehol SEMMI. Elveszik a kezed, rádszólnak, és látod, hogy majd szét pattan, idegesíti, ha megérinted. Egyesek szerint ez annak a jele, hogy az illetőt gyerekkorában nem simogatta-puszilgatta elégszer az anyukája. Mert hogy a gyengédség és érzékiség iránti vágyunkat is gyerekkorunkból hozzuk. Aki már csecsemőként és utána kisgyermekként is végigéli a csókok és ölelések csiklandósan-érzékin gyengéd cirógatását és örömérzését, az biztos, hogy felnőttkorában is adni és igényelni fogja. Természetesen nem arról a sokak által visszatetszést keltő túlzásról beszélek, amikor valaki valakinek beköltözik a torkába, vagy a gyengéd cirógatást hard pornó bevezető képsorainak is nevezhetnék. A kisbabáknál rendkívüli fontossággal bír a szoptatás utána cirógatás, mert az érzelmi szálakon túlmenően az idegrendszer fejlődését segíti elő nagyon nagy mértékben. Egyszerű vizsgálatokkal lehetett bizonyítani azt, hogy aki töménytelen sok puszit és kezén, karján, kézfején, arcán, homlokán, s mindenfelé gyengéd anyai cirgatást kapott, egyszerűen nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb személyiséggé, s jóval okosabbá is válik.

Bókokról... mikor dicsérted meg utoljára a párod külsejét vagy belsejét. Mikor dicsérted az eszét? A szorgalmát? A kitartását? A (vonz)erejét, szexuális teljesítőképességét... egyáltalán bármit, amiben valóban kiemelkedően jó, vagy ami miatt éppen szereted, megszeretted. Az én párom a mosolyával és a hangjával nyűgözött le... de ha egészen precíz akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy van egy bizonyos típusú nézése, amivel ha rámnéz, így bőven 10 év után is zavarba jövök, és egy idő után kifényesedik a szemem, elgyengülök, és még mielőtt a meghatódottságtól már teljesen könnyes lennék, ő halkan megszólal: "A világon senkinek nem csillog ilyen fényesen a szeme... nem is csillog, hanem szinte már már ragyog, mint a nyári csillagok!" És én ettől teljesen készen vagyok. Nem ettől az ócska, elcsépelt szövegtől, hanem AHOGYAN ezt az egészet mondja. Attól, hogy nála valahogy elhiszem, hogy őszintén gondolja.

Hogy milyen kihagyhatatlanul fontosak a közös élmények, az ilyen egymásra figyelős meghitt esték, egy hangulatos vacsora egy zenés kisvendéglőben vagy elegáns zongorás I. osztályú étteremben, s hogy miért fontos maga az kettesben töltött minőségi idő, a sok közös nevetgélés, s hogy 10 év után is milyen figyelmességek és szívességek színesíthetik kapcsolatunkat, s bizonyíthatják csöndes, de múlhatatlan és stabil szerelmünket, arról majd a következő alkalommal fogok írni.

Ígérem, ez a következő alkalom most nem másfél hónap múlva lesz. De az a helyzet, hogy most jött ki az új könyvem (a "Johnny Walker naplója"), és ebből adódóan rengeteg elfoglaltságom és kötelezettségem volt, és más üzleti ügyeim is elszólítottak boldogságakadémikusi teendőim mellől. Ígérem, amennyire csak tudom, a jövőben úgy ütemezem a dolgaimat, hogy jusson idő az írásra is.

4. Siker és/vagy személyiségfejlődés

Hiszem és vallom, hogy az élet minden területén rendkívül fontos a pozitív visszacsatolás (feed-back). Ha jó voltam az ágyban, ha különlegesen ízletesre sikerült az ebéd, ha klassz lett a frizurám, ha egy jó ötlet, bölcs gondolat, szellemes poén hagyja el a számat… nagyon fontos, hogy ne csak én építsem magam belülről, hanem kívülről is kapjak pozitív visszajelzéseket. Lehet egy szorító ölelés, egy pillantás, kacsintás, összenevetés. De kell!
Munkámban, sőt, jövedelemkiegészítő internetes vállalkozásomban is azt szeretem a legjobban, hogy gyakran és igazi, értékes sikerélményeket okoz. Két olyan történetet szeretnék elmesélni nektek, ami egész életemre szóló katartikus élményt jelentett, sőt, egyfajta küldetéstudat kialakulását indította be bennem.

Egyikük egy ismerősöm nagymamája volt, 78 éves, tüneményes néni. Amikor náluk voltam vendégségben, sajnálkozva láttam, hogy már csak járókerettel tud menni. Anditól megkérdeztem, hogy mi a baj. Idős, nagyon fáj a dereka, erős csontritkulása van, fájnak a térdei, teljes porckopás, kattog, csikorog és nyikorog, szegény fizikailag képes lenne állni és járni, de a fájdalom miatt már nem. Lehangoló. Dehát ez van, a kor, intézte el egy legyintéssel. Pár percig vergődtem, szóba merjek-e hozni valamit, ami birtokomban lévő, idevágó információ, illetve egy nagyon jó termék. Nem akartam azt, hogy még csak gondolati szinten is valamiféle tukmálati marketinges ügynöknek gondoljon, viszont én a saját anyósomról akkor már tudtam, hogy ez ha nem is csodaszer, de majdnem csodát tett. Elmeséltem. Mondtam, hogy nem túl olcsó, de nagy a család, ők is ketten vannak testvérek, meg az anyukájáék is, végül is 4 kereső család össze tudná dobni, egy-egy ötezres talán nem egy drámai összeg a nagyi egészségéért. El is felejtettem ezt a beszélgetést, telt-múlt az idő, lassan kitavaszodott. Amikor megcsörrent a telefon, csodálkozva hallottam Andi nagymamájának hangját és nevét (előszörre egyiket sem ismertem fel). Kicsit összefüggéstelenül, csapongva kezdte, de hamar kiderült, hogy túl sok mindent akar egyszerre elmesélni, és zavarban is van. Azért hívott fel, mert ma úgy ment le a boltba, hogy otthon felejtette a botját. S elmesélte, hogy 2 hónap után letehette a járókeretet és ezzel a bottal járt… pontosan 3 hétig, mert ő többet kézbe nem veszi. Mostantól sétálni jár, bot nélkül, újra kitárul előtte a világ, mert jövő hónapban lesz a legkisebb unokájának a lagzija, és ő bizony ropni akarja a menyasszonytáncot. Köszöngette, hálálkodott, sírva fakadt, én meg még válaszolni is alig tudtam, mert vele zokogtam. Életem egyik legemlékezetesebb, legboldogabb, igazi lélekemelő pillanata volt.

Ehhez hasonlít egy másik barátnőmé, akivel éveken át együtt küzdöttünk az anyaságért, végső soron úgy lettünk barátnők, hogy szinte hónapról-hónapra összefutottunk a közös dokink rendelőjében, s egyre többször beszélgettünk, majd telefonszámcsere. Ők nem ilyen „élemedett” életkorban házasodtak, mint mi, hanem alig huszonévesen… viszont már 11 éve dolgoznak a babaprojecten, eredmény nélkül. Sok mindenről beszélgettünk, a terhességi megfázás kapcsán került szóba, hogy mennyire fontos a méregtelenítés, immunerősítés, antioxidánsok, s meséltem, hogy a neten megismerkedtem egy lánnyal, aki a következő lombik előtt gondolt arra, hogy kicsit felturbózza magát, s mire a lombikra került (volna) sor, a „felturbózástól” már 1,5 hónapos terhes volt. Na jó, azért apának is köze volt hozzá. Barátnőm felélénkült, érdeklődni kezdett a részletek után. Nem mertem megmondani neki, hogy 11 év totális eredménytelenség után talán nem kéne csodát várnia, mert csodatévő szerek nincsenek. Hát kiderült, hogy vannak: a hit maga! A reménybe vetett hit, ha elég szilárd! Ő is felhívott, vele is együtt zokogtam. Köszöngette. Teremtőm, de hát miért nekem??? Jó érzés volt.
Akkor jöttem rá először, hogy az alapvető létfenntartási igények és érzelmi igények után szorosan része a boldogságunknak a siker, a sikerélmény. Aki húzott már ki jó tételt, akinek remegett a keze, amikor átvett egy oklevelet, aki már ért el bármilyen eredményt vagy sikerélményt, tudja, hogy milyen hihetetlen mód növelte önbecsülését, építette a sikerélmény személyiségét. Mint ahogy semmi sem lehet fájóbb annál, mintha az az ember, akit szeretünk, akinek fontos a véleménye, destruktív, pocskondiázó kifejezésekkel illet: „Te teljesen hülye vagy!” vagy „Nézz a tükörbe, te szerencsétlen tehén!” vagy „Elviselhetetlen a szószátyárkodásod és az, hogy mindenbe beleszólsz.” vagy „Ugyan már, te úgysem tudod megcsinálni, te ehhez nem vagy elég kitartó, elég okos, elég…” Emberek ezrei élnek efféle családban, ahol a szülei vagy a férje vagy anyósáék, rosszabb esetben már a tulajdon gyereke is lenézi, leszólja, kétségbe vonja képességeit.
Ez rettenetes rombolással jár, mert kialakítja a mindenkinek megfelelni vágyás érzését, ami nem csupán önfeláldozás, hanem önmagunk feladása. (= „Én ezt szeretném igazából, de nem baj, hagyjuk, mert emennek meg amannak jobban örülne a gyerekem, a férjem, az anyósom, az anyám.” stb.)

A BOLDOGSÁG múlhatatlan része, hogy életünkben minél gyakrabban felbukkanó örömérzésként éljünk meg újabb és újabb elismeréseket, sikerélményeket, éljük át a SIKER izzóan fehér, csodálatos pillanatait, ami nem csak a lelkünkre ható fantasztikus gyógyír, de mivel szerves része a személyiségünk épülésének, így szinte sejt szinten beépül, s általa még jobb emberekké válunk.
Mert aki maradéktalanul boldog, az egyszerűen nem tud rossz ember lenni! ;-)

3. A boldogság alapja: a SZERETET

Aki látott már házat felépülni, az tudja, hogy minél mélyebbre ásnak le, minél nagyobb alapot kap egy építmény, annál biztosabban áll majd. Egyetlen olyan boldog embert sem ismerek, akinek a mindennapjait ne szőné át meg át millió kis apró szállal a szeretet, ez a fontos és édes érzés. Szeretni és szeretve lenni, adni és kapni, mindezt nem patikamérlegen méricskélve, mégis tökéletes egyensúlyban összehangolva. S valóban… a szeretet kb. addig tart, míg el nem kezdődik az „Én mit tettem érted, és mit adtál mindezért cserében te?” kezdetű elszámoltatás. Mert a „Melyikünk szereti jobban a másikat?” kérdés csakis pozitív játékként, egymást túllicitálva képzelhető el. Ahol ez panaszként, pláne felhánytorgatásként kerül elő, ott a kapcsolat már hanyatlik, rosszabb esetben halálra van ítélve.

Erich Fromm: A szeretet művészete c. könyvében azt állítja, hogy a szeretet 3 komponensből áll: testi vonzalom (vágy a másik teste után), barátság (vagyis kellemes vele beszélgetni, időt együtt tölteni) és tisztelet (sokra tartom, felnézek rá valami miatt).
Lehet, hogy így van, s ilyen egyszerű a képlet: vágy+barátság+tisztelet=szeretet.

Mások Gary Chapman pszichológus öt szeretet-nyelvére esküsznek: a testi érintés (gyengédség, minden puszi, cirógat és persze a szerelmeskedés is), az elismerő szavak (avagy a dicséret, a bókok ereje), a minőségi idő (amit kettesben tölthetünk, sok-sok átbeszélgetett és végignevetgélt óra, éttermi vacsorák szemtől-szemben, amikor csak egymásra figyelünk, de akár csak némán egymás mellett ülve szerzett közös élmények, mint mozi vagy színház, koncert… és persze a kirándulások, utazások stb). S ne hagyjuk ki a figyelmességet sem, mert az ajándékozás egy igazán jó befektetés. A kapcsolaton belüli szívességek pedig sokak számára természetesek, olyannyira, hogy szót sem érdemelnek. A jó értelemben vett alázat, amellyel egymást szeretettel szolgálja két ember, felbecsülhetetlen erejű.
Ezeknek mind-mind jelen kell lennie egy kapcsolatban. S ha ismered a társadat, azt is tudnod kell, hogy az öt nyelv közül melyik élvez prioritást az ő esetében, mert az öt közül neked ezen a nyelven kell beszélned a legtöbbet ahhoz, hogy őt boldoggá tehesd.
Mind legyen jelen, de ha ő a folytonos cirógatást vagy puszilgatást igényli, és szereted őt, nem esik nehezedre, akkor a testi érintés soha ne szűnjön meg. Elhalmozhatod rózsákkal, desszertekkel, elviheted kastélyszállóban, ha nem kap elég cirógatást, simogatást, nem tudod tökéletesen boldoggá tenni, hiszt azt vonod meg tőle, ami neki a legfontosabb.
Persze van, akit maximálisan kielégít hetente vagy kéthetente egy doboz desszert, amit ajándékba kap, vagy egy figyelmességről árulkodó egy szál rózsa, csokor virág, üveg parfüm. Van, aki pedig szívességeket igényelne vagy adna szeretete jeléül. Abban például biztos vagyok, hogy az én anyám az alázattal, szolgálattal, szívességekkel fejezte ki az apám iránt érzett ragaszkodó szeretetét. Mindent megcsinált neki, jó házicselédként főzött, mosott, takarított körülötte, kipucolta a cipőjét, kitisztíttatta az öltönyét, nem vette igénybe férfiúi erejét sem (10-12 kg-os) piaci nagybevásárlások alkalmával, sem ablaktisztításkor, bútortologatáskor, kiégett villanykörte cseréjekor stb.
Egy barátnőm számára az a non plus ultra, ha havonta legalább egyszer elmennek egy 3 napos hosszú hétvégére valamelyik belföldi fittness-hotelba, s ha évente kétszer utaznak külföldre. Fontos számára, hogy minden héten legalább egy mozi, vagy egy színház, de minimum egy éttermi vacsora-programot szervezzen a férje.
Mindannyian mások vagyunk, de az biztos, hogy ha az egyik összetevőt 30-40 %-nyi fontossággal ruházzuk is fel, legalább 10-15 %-ban jelen kell lennie a többinek is.

És akkor még egy szót sem ejtettem a keresztény szeretet öt alapelvéről. Az olyanokról, mint megértés, megbocsátás, alázat, türelem, tisztelet. Az alázatról és tiszteletről már volt szó érintőlegesen, de vegyük csak górcső alá, mennyire fontos a megértés, megbocsátás, türelem. Talán már írtam: házasságunk csaknem teljesen tökéletes. Vonzalmunk és egymásra találtságunk az első pillanattól kezdve leplezetlenül egyértelmű volt mindkettőnk számára. Ugyanazt éreztük: megtaláltuk másikunkban a jobbik felünket, miként egy hiányzó mozaikdarabkát, ami elhozza az áhított teljességet, a tökéletes harmóniát és boldogságot.
Mégis, ahogy közeledett az alig 3 hónap után kitűzött esküvőnk időpontja, nőttön-nőtt bennem a feszültség. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Mára már világossá vált. Julia Robertsnek volt egy ilyen témájú filmje (Runaway Bride… azt hiszem, Oltári nő volt a magyar címe). A Julia R. által megformált nő minden esküvőjéről elszökött. Na, én is ilyen voltam, csak nem az oltár elől (az egy átlagos magyar lánynak túlságosan drága hóbort lett volna)… hanem általában még az eljegyzés előtt vagy közvetlenül utána. Mint írtam, ma már tudom az okát: nem bíztam magamban, nem bíztam a házasság intézményében, és egyszerűen nem hittem el, hogy létezhet a világon olyan férfi, akit én tartósan el tudnék viselni. Ugyanakkor attól is rettegtem, hogy olyan férfi sem létezik a világon, aki az én szeszélyeimet kezelni tudná, s elfogadna ilyennek, a hibáimmal együtt.
Bizony a házasságunk első hónapjaiban csaknem mindennaposak voltak a sértődéseim, indokolatlan hisztijeim, és újdonsült férjem jelesre vizsgázott türelemből (és olykor megbocsátásból is). Szerelmünk és egymás iránt érzett tiszteletünk is vitathatatlan, mindkettőnkben vannak olyan jelentős értékek, amikhez a másikunknak szeme volt, meglátta és sokra tartja.
Hidd el, megbocsátani mind közül a legnehezebb, mert úgy istenigazából a párodban mindig a saját hibádat látod felnagyítva. Arra vagy legjobban kihegyezve, amit magadban nem szeretsz. Bizonygathatod ezerszer, hogy Te ezen a síkon mennyivel különb vagy (és lehet, hogy ez igaz is), Te mégis azért vagy dühös őrá, mert a saját utált hibádat látod felnagyítva benne. Megoldás?! Nem tudom.
Talán itt is igaz, hogy először magadat tanuld meg elfogadni, magadat kezdd el szeretni, és ha magaddal rendben vagy… jöhet a világ és a nagy ő! :-)

Bonyolult dolog boldognak lenni. A mai órán 3 irányból, világhírű pszichológusok és szeretet-szakértők bevonásával boncolgattuk, mi mindenből áll is össze egy nagyon egyszerű, mégis rendkívül összetett érzés, amit néha a szívünkben, néha a gyomorszájunkban, néha a zsigereinkben, vagy a torkunkban, vagy az orrunkba-szemünkbe tóduló könnyekkel kifejezve érzünk, s amelynek neve: szeretet.
S hogy mi kell még a szereteten kívül ahhoz, hogy boldog lehess, erről a következő alkalommal mesélek.

2. Azt kérded: "Minek örüljek?!" Hát én megmondom neked!

Sokak számára a boldogság meglehetősen illékony dolog, túlságosan is megfoghatatlan, vagyis nem elég racionális. Ezért egyszerűen nem törődnek vele. Nem keresik, s ha mégis megtalálják, észre sem veszik. Akik pedig mégis, azok egy idő után már nem ápolják, nem táplálják. Pedig tudjuk, hogy amit nem táplálnak, az nem is fejlődik, ergo… sorvad! Ezért fordul elő sok esetben, hogy a szerelmesek egy idő után egymásra unnak. Elégnek, elhamvadnak az izzó szenvedélyben, s miután belefáradtak vagy ráuntak a pusztán fizikai síkon létező szerelembe, a dolgok mögé nézve csak a nagy büdös semmit találják. Nincs közös érdeklődés, nincsenek bensőséges, meghitt beszélgetések, sok-sok közös nevetés, tréfás ugratások, huncut csábítások, felnőttes és gyerekes játékok, kirándulás, utazás, közös élmények. Megannyi millió, pókháló finomságú szál, mely két embert összeköthet.

Megint mások úgy vélekednek erről az egészről, hogy a hajnali 5-kor vagy 6-kor kelés, a napi 8-12 órai gályázás, a forgalmi dugóban araszolgatás vagy épp túlzsúfolt tömegközlekedési járműveken préselődés kényelmetlensége, a bevásárlás tülekedéssel és cipekedéssel, az otthoni teendők (nőknél a híres "második műszak") nyomasztó súlya egyszerűen felőrli az erejüket. Érthető, hogy ezek után sem hangulatuk, sem erejük nincs már arra, hogy akár önmagukra, akár szeretteikre odafigyeljenek.

Ezért hát a sok álmos, fáradt, fásult arc, amelyről az elején beszéltem. Oké, belátom, a helyzet eléggé lesújtó. De biztosan így kell működnie? Úgy értem… tudom, hogy a lapok már előre le vannak osztva, de nem lehetne mégis találni valami fogódzót, amely életünk bármelyik területén értünk nyúl és akár hajunknál fogva, de kiránt a gödörből? Tényleg nincs semmi olyan, ami bármely sötét pillanatunkban képes elűzni homlokunkról a ráncokat és mosolyt varázsolni az arcunkra? Tudod, az a bizonyos belső melegség és jó érzés, ami végighullámzik a testeden, és légy bárhol is abban a percben, az a bizonyos "földöntúli" mosoly levakarhatatlanul ott ül az arcodon.

Kapaszkodj! Van ilyen fogódzó! Hitted volna?! Remélem, igen.
Egy barátom az egyik (kedvenc) regényemet kezébe vette, épp csak egyetlen mondatát elolvasva dörzsölgetni kezdte a karját, mert hirtelen libabőrös lett. A véletlen(?) úgy hozta, hogy a könyv egyik legfontosabb üzenetét találta meg elsőként, ami akkor, az ő élethelyzetében tökéletesen "ült". Az a mondat pedig így hangzott:
"Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem annak örülj, amid van!"
Mielőtt félreértenél, nem a tökéletes megelégedettségről beszélek, mert ha azt eléred, akkor neked annyi. Mi a fészkes fene vinne téged előre életed további részében? Az elégedetlenség a legnagyobb áldás az életünkben, hiszen ettől fejlődünk, dolgozunk, tanulunk folyamatosan, és álmodunk, vágyunk és teszünk érte. Már aki!
Ez a kiidézett mondat a háláról szól. A háláról, amely rád kiabál, hogy "Öreg! Becsüld meg, amid van!" (Becsüld meg, mert elveszítheted!) Légy hálás, ha élnek a szüleid! Vagy ha van gyereked, két kézzel, két lábbal, de csak egy fejjel, akkor örülj annak, mert van, akinél még a testrész-leltár sem stimmel! Vagy ha van egy társad (vigyázat: én IGAZI társra gondolok), akivel megoszthatod a gondolataidat és érzéseidet. Akinek elmondhatod, hogy pocsék napod volt vagy mekkora sikerélmény ért. S ha úgy érzed, hogy tele a hócipőd az egész bagázzsal, amit jobb helyen családnak hívnak, akkor emlékezz az első randevúra… emlékezz a gyereked születésére és hazahozatalának napjára. Eleged van a lökött őseidből? Emlékezz a kisgyerekkori karácsonyok varázslatára. Én elhiszem, hogy nem volt minden karácsony varázslatos, néha nálunk is több volt szenteste napján az ajtócsapkodás, mint este a csillagszóró-sercegés. De azért valahogy estére mégis kisimultak a dolgok, minden a helyére került. Ünneplőbe öltözve várni a Jézuskát, az ajándékokat, karácsonyi dalokat énekelni a gyertyafényes félhomályban, s érezni a fenyő gyantaillatát, az ünnepi sütemények finom ízét, látni a szüleink fátyolos tekintetét és izgatott mosolyát, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékuk… az azért valami volt, nem?! Neked sosem kaparászik a torkodon valamiféle sírhatnék, amikor életed legboldogabb pillanatait felidézed? Ha igen, akkor megvan a kapaszkodód!

Boldogság Akadémiánk első leckéje, vagyis a BOLDOGSÁG legfontosabb alkotóeleme a szeretet… lesz… legközelebb! Akkor a szeretet 5 nyelvéről is írok majd, amik közül egy sem hiányozhat!

1. Szükség van-e egyáltalán Boldogság Akadémiára?

Ne tedd, nem éri meg!

Sok a boldogtalan ember.

Amerre csak nézek, megfáradt, törődött, reményvesztett arcokat látok, kilátástalanságukat letörölhetetlen bélyegként viselik fásult vagy éppen szenvedő arcukon (sokan közülük egy életen át).

Nem hisznek semmiben, nem bíznak senkiben, nekik az élet egy nagy rakás lócitrom. Kötelesség, munka, gálya, taposómalom, lemondás, dögunalom, kutyagumi.

Hogy tényleg örömtelen-e az életük, vagy csak hályogot viselve képtelenek meglátni a körülöttük lévő szépet és jót, ezt nem lehet kívülállóként megítélni.

Csak azt tudom, hogy régóta érlelődő vágyként az új esztendő első napjaiban csontosodott meg bennem a döntés, hogy mindazt a (relatíve) sok tudást, amit e témakörben magamba szippantottam, megosztom az érdeklődőkkel és a rászorulókkal.

Arra gondoltam, kéne indítanom egy IIFI-t, egy Ingyenes Internetes Felsőoktatási Intézményt, egy Boldogság Akadémiát, ahol meg lehet tanulni a boldogságot, mint valami iskolai tantárgyat (amit semmilyen oktatási intézményben nem tanítanak egyébként). Dolgozatot, zárthelyit nem kell írni... s bár a végén nem adnak oklevelet, de az Élet nagy jeleseket írhat be a jótanulók indexébe. Feltéve persze, hogy az illető a megszerzett elméleti tudást képes sikeresen átültetni a gyakorlatba, mindennapjai, élete részévé tenni.

Hogy miért csinálom?!

Miért akarom a híresen negatív magyarokat pozitív irányba terelgetni?!

Karitatív jótékonyság?

Világmegváltó szándékok?

Szent Teréz anya magyarországi jogutódja?

Egy frászt! Mert jólesik!

Csak mert szeretek másoknak segíteni, még ha ez így önmagában túlságosan sablonosnak és unalmasnak is hangzik.

Tehát csakis magamért teszem... nem a lelki üdvösségemért, hanem az önnön jóságomba vetett hit erősítéséért. :-)

Egészen különleges, mégis triviálisan egyszerű tantárgyairól és a "tanmenet" titkairól legközelebb írok!